Arctona Buda

"Állítsuk meg az időt"

Figyelem!

2018 február
kezdő tanfolyamra várom jelentkezését.


A tanfolyami helyeket a jelentkezések sorrendjében biztosítom.

Az órák időpontjai:
kedden és csütörtökön
18-19h.-ig.
( 2x egy héten)
A tanfolyam időtartama:
16 alkalom
(kb. 2 hónap)

tanfolyam információhoz
katt. ide

Login Form

Szemelvények

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül szemezgettünk az arctornával foglalkozó cikkekből, megjelenésekből:

  • "...Az Arcvonal-Arctorna® lényege mintegy kétszáz gyakorlat elsajátítása, rendszeres, heti két-három edzés, és az eredmény már a negyedik-ötödik hónap után látható, az arcra gyúró arca akár tíz évvel is megfiatalodhat.

    - Az arcizmokat ugyanúgy edzeni kell, mint a test bármely részén lévő izmokat, ahogy például a bicepszet. Mielőtt bárki elhamarkodottan azt mondaná, hogy ez könnyű, javaslom, próbálja ki. Az arctorna fárasztó. A foglalkozások alatt patakokban folyik az izzadság a résztvevőkről, a gyakorlatok között rövid pihenőket is be kell iktatni. Rendszeres arcizomtornával már öt-hat hónap alatt éveket fiatalodhat az arc, a ráncok nagy része kisimul, a toka eltűnik. Ennek az a magyarázata, hogy az arcbőr vérellátottsága javul, a nyirokkeringés fokozódik. A bőr simább, feszesebb lesz. Az igényes smink is csak így jut igazán érvényre. Ráadásul olcsóbb a plasztikai műtétnél, egészségesebb is, ugyanakkor kockázatmentes.

    - Az arctorna olyan, mint a fitness, nagyon erős izometrikus és lazító gyakorlatok vannak benne. Mivel pici területen dolgozunk, a fokozatosság elvét minden esetben be kell tartani. Először alapozunk, ugyanúgy, mint a tornában, megpróbáljuk az arcizmokat erősíteni és ügyesíteni. Egy idő után minden izmot minden támadási pontból elérünk. Az alapozás - mely mindenkinek ugyanaz - kétféle dolgot jelent: ki kell alakítani a munkaeszközöket, a legerősebb izmokat, amelyeken keresztül el tudjuk érni a kisebb és mélyebben fekvő izmokat is. Másik része pedig az, hogy minden izmot olyan erejűvé kell tenni, hogy bírja a további megpróbáltatásokat.

    - Mindig figyelembe kell venni az arcizom méretét és erejét. Ki kell egyensúlyozni az arányokat, ez egy nagyon finom és precíz munka.

    - A kezdő fokozat után lehet menni további középhaladó és nagyon erős haladó fokozatokra.

    - A haladó szint adja a tetszőleges arcformázást, mindenkinek az arcára szabott gyakorlatokkal, amellett, hogy végig dolgoztatjuk az egész arcot..."

  • "...A mindennapos arcmasszázs - amire a japán nőket már kiskoruktól tanítják - elengedhetetlenül fontos a friss megjelenéshez. Az izmok gyengéd edzése és valamennyi bőrképző szövet stimulációja által aktiválódik a keringés és a sejtanyagcsere. Rendszeresen masszírozva a fáradt bőr felélénkül, a feszülő részek lágyabbak és lazábbak, a száj és a szem körüli mimikavonalak puhábbak lesznek..."

  • "...Az arctorna segítségével percek alatt frissebb, üdébb lesz arcunk, csillogóbb a szemünk, rendszeres gyakorlással pedig feszesebbé, fiatalosabbá válnak vonásaink..."

  • "...A plasztikai sebészek már szinte az összes testrész tökéletesítésére kínálnak valamilyen forradalmian új módszert. De mit tegyenek azok, akik még egy tű puszta látványába is beleborzonganak? A ráncok eltűntetésére van természetes megoldás – az arctorna!
    Az arcunk a saját tükörképünk. Minden meglátszik rajta, az öröm, a bánat, a pillanatnyi hangulatunk. Ránk van írva jellemünk. Ez az, ami az első benyomást adja rólunk. Ha szép, ápolt, pozitív hatást kelt, már lehet nyert ügyünk, míg az ápolatlan, elhanyagolt arc nem túl bizalomgerjesztő. Az emberek többsége az első pár másodperc alapján ítél meg minket..."

  • "...Ha az arcizmok petyhüdtek, az arcbőr is petyhüdté fog válni. Az általános grimaszokban és gesztusokban, mint a sírás nevetés, düh, és társai, csak néhány arcizmunk vesz részt erőteljesebben. Ezek egyoldalúan fejlődnek ki, míg mások egyáltalán nem, vagyis hiányozni fog az izmok kontrasztmozgása. Ilyenkor vésődnek arcunkra az úgynevezett mimikai ráncok..."

  • "...Régóta tudjuk, hogy arcunk sokkal többet árul el lelki és fizikai állapotunkról, mint szeretnénk. Nem csoda! 21 mimikai izom helyezkedik el az arcbőr alatt. Kifejezi az örömöt, a jókedvet, a dühöt, a szomorúságot vagy a fájdalmat, de az idő múlása is nyomot hagy rajta. Arcunk megjegyzi a gyakori arckifejezéseket és finom vonalak formájában “tárolja”. A sok nevetés, aggodalom vagy düh vonalai beleíródnak bőrünkbe. Ehhez jönnek még a környezeti hatások, az életstílusunk, amely nem mindig egészséges..."

  • "...Az alapja az, ami az izmok létszükséglete: a terhelés, a munka! Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy testünk a Homo Sapiens teste! Az izomzatunk évezredek során semmit sem változott! Ha megkapja a táplálékát, akkor egészséges, szép, eleven, ha nem, akkor csak vegetál. Az izmaink pedig az arcunkon is ugyanazok, mint a testünk bármely más pontján. Éppen úgy hat rájuk az erőteljes mozgás is. Az arctorna, mint az előbb mondtam, rengeteg gyakorlat jól átgondolt, kidekázott rendszere..."

  • "...Manapság az esztétikai plasztikai műtétek gyakori igénybe vétele jól mutatja az öregedéstől való félelmünket, de jó hír az, hogy természetes módon is lehet támogatni a bőr megfiatalítását, a fiatalos bőr hosszú távú megőrzését. Az arctorna erre a legkiválóbb módszer, ha időben elkezdi az ember, és kitartóan gyakorolja heti 1-2 órában, akár 10 évet is letagadhat a korából..."

  • "...Az arc mimikai mozgásaival az arcizmok állandóan igénybe vannak véve.
    A hangulatainkból eredő arckifejezések – nevetés, búslakodás, bosszankodás, de még az evéssel együtt járó rágás is - nem feltétlenül előnyös a szöveteknek, mert hiányzik a megfeszítés, elernyedés váltakozása.
    Ahhoz, hogy megőrizzük arcbőrünk frissességét, feszességét, a megfelelő arcápolók használata mellett egy rövid arctorna segítségével percek alatt üdébb lesz arcunk, csillogóbb a szemünk, rendszeres gyakorlással pedig feszesebbé, fiatalosabbá válnak vonásaink..."

  • "...Az öregedés első jeleit általában arcunkon érzékeljük. A kor előrehaladtával csökken  arcbőrünk nedvességtartalma, feszessége és megjelennek az első ráncok. Jó hír, hogy ma már nem csak fenekünk, combunk vagy hasunk edzésére van lehetőség, arcizmainkat is tornáztathatjuk. Az arctorna igazi magyar találmány. Bojtor Márta arctréner fejlesztette ki az egyszerű gyakorlatokból álló arcfiatalító eljárást. Ha természetes megoldást keresel a ráncok eltüntetésére, tornára fel!..."
  • "...Arcunk feszessége az évek múlásával óhatatlanul a múlté lesz - ilyenkor vagy beletörődünk a sorsunkba, vagy plasztikai sebészhez fordulunk, netán a kozmetikus segítségét kérjük. Egy ideje azonban már van más alternatíva is: Bojtor Márta szabadalma, az arctorna, ami az ötletgazda és tanítványai szerint egyértelműen javítja a bőrünk feszességét. Kipróbáltuk mi is.

    A kor előrehaladtával szervezetünk óhatatlanul veszít nedvességtartalmából, ami az arcon is meglátszik. Hiába volt egykoron M méretű az arcizom, ha az évek múlásával a feszesség csökkenése miatt közelít az S mérethez, miközben a bőr továbbra is M-es..."

  • "...Egy bizonyos kor után, amikor az ember belenéz a tükörbe, olyan dolgokat lát, amelyek nem tetszenek neki. Ezért különböző krémeket kezd használni, de ezek sem mindig hoznak sikert. Tehát valami más megoldást kell találni arra, hogy eltűnjenek a ráncok, kisimuljon az arc. Például kezdd el tornáztatni ezt a testrészedet is!..."

  • Arctorna A gyakori mimikai gyakorlatok szintén regeneráló hatásúak lehetnek. Elősegítik az arcbőr feszességét, lelassítják a ráncképződés folyamatát.

forrás:
Ideál Online, Hoxa, Blikk, Nestle.hu, Harmonet.hu, Nivea.hu, Fitway.hu, Szeplap.hu, AVONsolutions.hu, Magazin.aesthetica.hu, Noilapozo.hu, Otvenentul.hu, Vasarnap.com


 

 




Arctorna - Arcvonal - Buda arctornabuda.hu Bojtor Márta féle módszer, ránc, ránctalanítás,
ránckezelés, ráncsimítás, arctréning, arcgimnasztika, arcizomtorna,
arcfeszesítés, arclifting, arcbőrfeszesítés,
arcfiatalítás, ránctalanítás, arcépítés, arcszépítés, arcformázás, arcápolás, arcizom
...ezt akár mind jelentheti a rendszeres arctorna !
http://arc-torna.5mp.eu http://arctornabuda.hupont.hu  http://arctorna.sokoldal.hu/ http://arctorna.freewb.hu/   http://www.shewrites.com/profile/ArctornaBuda

 
  • 01_osz.jpg
  • 02_osz.jpg
  • 03_osz.jpg
  • 04_osz.jpg
  • 05_osz.jpg
  • 06_osz.jpg
  • 07_osz.jpg
  • 08_osz.jpg
  • 09_osz.jpg
  • 10_osz.jpg
  • 11_osz.jpg
  • 12_osz.jpg
  • 13_osz.jpg
  • 14_osz.jpg
  • 15_osz.jpg
  • 16_osz.jpg
  • 17_osz.jpg
  • 18_osz.jpg
  • 19_osz.jpg
  • 20_osz.jpg
2017. december 14. csütörtök
Szilárda

Holnap
Valér
napja lesz.

Kiemelt témák