Az eper és a spenót...a kutatások eredményeiről.
Azok se féljenek az epertől, akik úgy gondolják, hogy az túl édes gyümölcs, mert bebizonyosodott, hogy képes csökkenteni a vércukorszintet.
A spenótban lévő nitrátok pedig izomzatunkat és általános egészségünket fejlesztő nitrogén oxiddá alakulnak szervezetünkben.
Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy itt az eper és a spenót szezonja, nehogy akkor ébredjünk fel, amikor már egyiket sem lehet frissen, csak mirelitben kapni.
Amerikai kutatók közzé tették az 50 legjobb antioxidáns sorrendjét. Ez ugyan a hazájukban vizsgált táplálékokra vonatkozik, de természetesen irányadó számunkra is. A sorban előkelő helyet foglal el az eper. Az ételek 100 grammját vették alapul, így határozták meg azok teljes antioxidáns kapacitását.
Az eper az előkelő 27. helyen áll a növények között. A csak gyümölcsökre vonatkozó sorrendben pedig a 4. helyre került a szeder, feketeribizli és málna mögött. A legtöbb növényi hatóanyagot akkor tartalmazza az eper, amikor szép fényes-piros a színe.
A tanulmányok azt is kimutatták, hogy maximum 2 napig lehet úgy tárolni az epret, hogy ne veszítsen C-viamin és polifenol tartalmából.
Felmerülhet bennünk, hogy talán legjobb lenne, ha mi is legelhetnénk az epret, akár az állatok a füvet?!
Irány az eperföld! Ahol nincs, ott marad a piac és a zöldséges.
A kutatások következő eredménye pedig szinte hihetetlen. Tudjuk, hogy a finomított étkezési cukor fogyasztása megemeli a vércukor szintjét, ami számos betegség forrása, beleértve az elhízást is.
Az eper viszont csökkenti a cukor hatására megemelkedett vércukorszintet. Körülbelül egy csésze friss eper fogyasztásával már jelentősen csökkenthető az étkezési cukor káros hatása. Ez a felfedezés nagy segítséget jelent azok számára, akik a 2-es típusú cukorbetegségben szenvednek, de azok számára is, akik szeretnék egészségüket megőrizni.
A piros eper után következzék a zöld spenót!
A svéd Karolinska Intézet tanulmánya igazat ad a szülőknek, akik Popeyre hivatkozva arra bíztatják gyerekeiket, hogy fogyasszanak sok spenótot, mert attól nőnek nagyra. Nos, svéd kutatók rájöttek, hogy a spenótban és más zöld leveles növényekben lévő természetes nitrátok táplálják az izomsejteket, szabályozzák a vérnyomást, az immunrendszer működését és a sejtek anyagcseréjét.
A spenót nagy mennyiségben tartalmaz nitrátokat, amelyből a szervezet nitrogén oxidot állít elő, amely nélkülözhetetlen összetevője annak a molekulának, amely az oxigént szállítja a vérhez. Az NO ezen kívül erős gyulladásgátló, trombózis megelőző hatással is bír.
A svéd tanulmány szerzői, professzor Eddie Weitzberg és Jon Lundeberg megfigyelték, hogy 200-300 gramm spenót fogyasztása három napon keresztül intenzív edzéssel összekötve, növeli a mitokondrium hatékonyságát.
Ennek hatására csökken az izomszövetekben az oxigén-felhasználás, nő az energiában gazdag összetevők előállítása, ami növeli a izomzatot és az általános egészséget.
A mitokondrium kulcsszerepet játszik a sejtek anyagcseréjében, tevékenységének javulása sok-sok előnyös hatást jelent a szervezet számára.
Ezzel magyarázható a spenót és más zöldségek jótékony hatása az egészségre. A spenótban lévő nitrogén-oxidot előállító alkotók más betegségek kiegészítő kezelésében is segítenek, így a cukorbetegségben, mely a mitokondrium rossz működéséből adódik. De a magas vérnyomás csökkentésében is segítenek.
A mitokondrium a sejtekben található energiatermelő összetevő. Nagyon fontos szerepet játszik az izomzat és az idegrendszer helyes működésében.
Az is el kell mondani, hogy Charles Pavia mikrobiológus szerint azért, hogy gyerekeink is biztonságosan ehessék a spenótot, és az ne tartalmazzon E coli baktériumot (Escherichia coli), legjobb, ha legalább 30 másodpercig forraljuk vagy hevítjük. Kutatók csoportjának, köztük az MTA Szegedi Biológiai Központ munkatársának, Pósfai Györgynek sikerült ennek az E colinak a teljes genetikai állományát feltérképezni, ami az ellene való védekezésben nagyon jelentős eredmény.
forrás: fitway.hu
másodközlés engedéllyel
Arctorna - Arcvonal - Buda arctornabuda.hu Bojtor Márta féle módszer, ránc, ránctalanítás,
ránckezelés, ráncsimítás, arctréning, arcgimnasztika, arcizomtorna, arcfeszesítés, arclifting, arcbőrfeszesítés,
arcfiatalítás, ránctalanítás, arcépítés, arcszépítés, arcformázás, arcápolás, arcizom ...ezt akár mind jelentheti a rendszeres arctorna !
http://arc-torna.5mp.eu http://arctornabuda.hupont.hu http://arctorna.freewb.hu/ http://www.shewrites.com/profile/ArctornaBuda